2008. május 31., szombat

hurrá nyár, napszúrás

Annyira jól esett a mai nap. Erre vágytam már hetek óta. Pitykével már többször terveztük, hogy kimegyünk. Kerekerdő, nap, szalonna, mókakacagás. Tavaly nyáron gyakran jártunk ki oda. Szinte soha se volt senki rajtunk kívül, és a csend, hát azt fantasztikus ott kint hallgatni. Így hát nagyon meglepődtünk, mikor láttuk, hogy 10 méterenként 4-5 ember sütkérezett. Kiderült, hogy valami cég összeröff volt. Volt ingyen miccs, kötélhúzás, zsákbaszökdecs meg minden. A párhónapostól a nyolcvanévesig, mindenki volt ott. A kötélhúzásuk elég vicces volt...
Le is fotóztuk sunyiban, nemtom illegális ez? :) Szóval az történt, hogy el kezdték huzigálni a kötelet, az meg fogta magát és középen elszakadt:) Viccesen szotyogtak az emberek jobbrabalra. Összebogozták a kötelet és újból kezdték huzigálni. Az újfent elszakadt. Bog. Húz. Szakad. BogHúzSzakad. És annyira ambiciózusak voltak, hogy háromszor szakadt el és zuhantak az emberkék szerteszéjjel a földre, amíg aztán az egyik csapat végre nyert... A főnökük büszke lehet rájuk mindenesetre. Nem adták fel, még a kékzöld hátsót is bevállalta mindenki a terv megvalósítása érdekében. Fizetésemeléstnekik:)
Pityke gyártott a mobiljával vmi fotókat rólunk, majd felteszem. Vagy nem :)

Na lenne egy kérdésem. Egy női testen, hol és mi a legszebb, legszekszisebb tetováció? Egyáltalán az-e? :) Kommentáljatok bé nyugodtan. Névvel névnélkül, de tényleg kíváncsi vagyok.

2008. május 30., péntek

ejjhajjsejjhajj

Nem tudom miért, az idén teljesen elhatárolódtam a kampánytól. Négy éve lelkesen olvastam az újságokat, imádtam a botrányokat, és szidtuk, mint a bokrot a politikusokat.
Az előbbi teljesen szóhasználat abszolút nem helyénvaló. A postaládámat naponta többször kell ürítsem. Egyszerűen elkerülhetetlen a politika ebben a hónapban. Májusi politika aranyat ér. Négy éven keresztüli aranybányát egészen pontosan. Mindenesetre már-már átmegy röhejbe az a kínlódás, amivel a szavazatainkat próbálják megszerezni.
Szerencsére nincs vezetékes telefonom, mert akkor ott bájcseveghetnék robotbuntával vagy robotszásszal. Aztán házhoz is jöttek, mert megkérdezték, hogy számíthatnak-e a szavazatomra. Mondtam eddig azt hittem, igen, de gyorsan tépessenek el, mielőtt meggondolom magam. Hiszem, hogy az emberek nem a kampány hatása alatt szavaznak. Most valaki vagy empépé vagy eremdéesz szimpatizáns, de ha mégse egyikse, valahová mégis csak húz a szíve. Csak azért mert egyik v másik zenekart hívják, vagy csak azért, mert nagyobbtöbbszínesebb képeken vigyorognak rám óriásplakátokról, nem fogok rájuk szavazni.

Jelen pillanatban még nem tudom kire adom a voksom. Egyik oldal sem győzött meg, az elmúlt négy évre gondolok, nem kampányra. Ráadásul a listáikon vannak olyan emberek, akikről elképzelhetetlennek tartom, hogy ők döntsenek a város sorsáról. A ződeknél is pont úgy, mint a fent említetteknél.
Ha valaki tudja, mesélje el, hogyan jönnek létre ezek a listák, mert én csak szájenszfiksönben tudom elképzelni.
Régebb azt hittem, hogy az a jó, ha egyik pártból kerül ki a polgármester, s a másikból a tanács zöme, mert úgy nem annyira könnyű elhordani a várost. De sikeresen bebizonyították, hogy nálunk ez sem működhet. Egyikfelől egyszemélyes városvezetés, másikfelől beintenek középső ujjal a népnek, és jelzem nem ismerkedni akartak... bár ez egy hülyeköcsöggesztus volt. Miért nem veszik észre, hogy a gáncsoskodáson túli dolgokra vágyunk? Ha ezt a sok rossz energiát jó dolgokra fordították volna... ejjhajjsejjhajj itt lenne ám élet.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy egyikmásik nagymenő politikus nem fél a történelem erejétől? Biztosan jó lesz neki, ha ükunokáinknak majd azt tanítják, hogy ezmegaz eladta Erdélyt, kiszipolyozta, majd népét is eladta, áron alul?

Azt tudom, hogy én elmegyek szavazni. Mert ezt kutyakötelességemnek érzem. Aztán, hogy kifijaborjára pecsételek... az teljesen magánügy.

2008. május 29., csütörtök

Vattacukor

Annyira fantasztikus lányom van. Jó ezt eddig is tudtam. De tegnap nagyon lenyűgözött. És nem csak engem.
MPP kampány Kormorán koncert volt. Gondoltam egy nagyot, és kitaláltam, hogy elviszem, mert már elfelejtette mi is az a koncert. Először a gé káfféba tettünk egy kitérőt, ahol is a többiek már békésen söröztek. Izgatott szemmel rám nézett és megkérdezte: anya ez már a koncert? Szóval izgult rendesen. Elmagyaráztam neki a kocsmát. Nagyon élvezte. No, lehet ez genetikai dolog... :)
Csillogó szemmel jött-ment a kocsmában, valakit meg-megragadott a társaságból, s járkáltak lesfel. Kár, hogy a csillogószem csak gyerekkorra jellemző, felnőttként már szégyelünk odáig lenni valamiért, a lelkesedés is tabu. Az unott arckifejezés, ez az, amihez jólértünk. Meg a közöny, a nemtörődömség. A törődés legtöbbször sajna kimerül a rosszindulatú pletykálkodásban. Jó, tudom, az élet nem feketefehér.

A vattacukor. Az is külön téma. Mikor odáig eljutottunk, hogy vegyünk vattacukrot, vmi technikai probléma miatt, leállt a vattacukorgyártás. Dorka roppant elkeseredett. S egy idő után, sírt. Nem hisztisen, nem akaratosan. Bánatosan, nagy krokodilkönnyekkel. Mindenesetre nem azt váltotta ki belőlünk, hogy kurvakölökmármegintmitakar, hanem tényleg 3an négyfelé szaladtunk érte. És kapott vattacukrot végül. Heppiend :)

A koncert. Imádta. Ugrabugra, szökdöcskék, taps. (P. hol voltál lelkem, itt minden szégyen nélkül ugrabugrálhattál volna Dorkával...)

Amúgy béüzennék a palacsintasütőknek, hogy pfffffffffúúúúúúúúúúúújj.

Hazafelé szembe mentünk három hörrögő, marakodó, ugató fenevaddal, és nemféltünk. Még csak azért sem. Egymás szemébe néztünk míg elhaladtunk mellettük és utána kacagtunk magunkon.


Mindenesetre fantasztikus látni, ahogy a semmiből emberpalánta cseperedik.

2008. május 28., szerda

Megkezdődött az életem hátralévő része...

Soha nem értettem, hogy mások hol ismerkednek, barátkoznak.
Jó, régebb volt a suli. Középsuliban szerintem a szüneteknek egyéb célja nagyon nem is volt. Mi lányok istenien tudtunk vihogni, a fiúk pedig istenien tudtak kötekedni, csúfolkodni velünk. Szóval szép idők voltak... Azóta sok víz lefolyt a Küküllőn.
Na de hol kellene ismerkedni új emberekkel? Kocsmában a lilafelhőkön át mindenki szebb, viccesebb, okosabb, mi, saját magunk is, aztán hamar kiderül az igazság. Munkahelyen nem okos ötlet a kombinációzás, a flört vagesz, tovább kockázatos.. S egyébként is házinyúlra nem lövünk. Utcán pedig.... hát különben is, autóval járunk... a piroslámpánal szemezésen kívül nehéz egyebet elképzelni.Bár lehet nem egy elveszett ötlet kiírni az ablakba az emailcímünket: csajozniakarok@subidubi.hu/pasizniakarok@csiribiri.com, esetleg mindkettőt, hogy ne korlátozzuk magunkat. (valaki próbálja ki, s írja meg)

Szóval hol kéne szembemenni a láv-et-förszt-szájttal? De lépjünk át ezen az alvilági romantikán. Tegyük félre. Szőjjünk rá pókhálót.

Tételezzük fel, hogy az ismerkedés összejön... Ki kéne találni vmi monderndízájnos egyezményes jeleket, szavakat.
- Szia, Pityu vagyok. – s karikát formálna a hüvelyk és a mutatóujjával.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehet tudni, a fiú szingli, és nem akar egyebet csak dugni.
Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s lazán felemelné a középső ujját.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehetne tudni, hogy noha a fiú szingli, de a fiúkra hajt.

Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s eldúdolná jánosbácsiacsatában kezdetű örökzöldet.
- Szia, Éva vagyok. – s ebből tudni lehetne, hogy bármi előfordulhat, de főleg flörtöljünk.

Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s megpuszilná a kicsiujját.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehetne tudni, szerelemelsőlátásra, lagzidugásgyermek. (ez sorrend tetszésszerintváltoztatható, bár az egyik sorrendet már lelőtték a bibliában)

Ó, a lányok is visszaintegetnek, szóval semmi diszkrimináció. Mert simán elképzelhető, hogy Pityu hijába puszilgatja a kicsiujját, be is kaphatja, mert Éva csak Pityu haverját, Józsit akarja megismerni.

Na szóval variálni lehet, de a lényeg a koncentráció. Le a romantikával, a kibaszással és a miegymásokkal. Na jó. Az élet nem feketefehér.
Éljen a határozatlanság. Annak külön egyezményes jelet kell létrehozni: lehetbelőlemégvalami, várjnézzekmégkörül, nemittammégeleget, lehetmégrádfanyalodok címszó alatt lehetne jókat kalimpálni...

Szóval kedves Pityu, ha véletlenül találkoznánk vigyázz mit intesz bé :)

2008. május 27., kedd

mindenféle

Az éjjelt ébrentöltöttem. először forgolódással kínoztam magam, aztán a semmittevéssel, s még a discoveryt is próbáltam bámulni. Furcsa érzés volt. Azt hiszem tudatalatt bánt valami. najó, nem tudatalatt, de tényleg bánt. Vagyis meg vagyok bántva. Női mivoltom csorbát szenvedett. Hiába is palástolom.
S az egy dolog, hogy vki megbánt..., de hogy ugyanabba a hibába esni, kétszeris ... Ez már tőlem is sok:) A buta ember a saját, az okos ember mások kárán tanul... S ha én nem tanulok? Bár lehet nem tanulékonyság kérdése, hanem az optimizmusé. Igen. Ezt merem vállalni. Optimista vagyok. Tudom, hogy valahol ott van. Ami nekem kell. És igen, naivan hiszem, hogy meg is találom.

Bemásolom Hervay Gizella: Levél helyett című remekét, engem mindig megvigasztal.

"Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. E1 kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek."

2008. május 22., csütörtök

mesekályha

Ismered azt az érzést, mikor annyi mindent szeretnél egyszerre csinálni, és a végén semmit sem csinálsz? Kb. ez egy ilyen hét.
Nagy terveket szőttem erre a hétre, s mégsesemmi. Legalábbis egyelőre.
Tervbe volt véve az idei első kerekerdőzés. Olyan jó lenne. Enni. Napozni. Labdázni. Semmitsecsinálni.

A mai napra egy József Attila vers:


Nyár volt


Nyár volt,
De mindnyájan fáztunk,
Hát begyújtottunk a mesekályhákba,
Ott melegedett belém,
Hogy valahol, ahová elérünk,
Vár ránk a lány, aki mi vagyunk,
Vár rátok a legény, aki meg ti vagytok,
Biztosan és észrevétlenűl,
Mint hóborított földekben a tavasz
És előjön és megigéz,
Ha napszivünk kisüt szép homlokunkon.

2008. május 18., vasárnap

Hol van az a krézi srác?

Tegnap Heaven Street Seven koncert volt az ifiházban, Diáknapok keretén belül.
Picit furcsa volt tizenévesek közé bekeveredni, bár szerintem naccerüen elvegyültem...
A koncert elment, igaz nem volt az a szejkei fíling, de hát mindig nem lehet ugyanolyan. Olyan érzésem volt, hogy lezavarják a számokat, gépiesen-unalmasan, saztán jöhet a móka. Koncert után alkalmam volt beszélgetni a zenekar néhány tagjával, teljesen vagány emberek. Semmi sztárkodás.
A buli jó volt, jólesett. Egydarabig legalábbis...

Herczku Ágnes - Nikola Parov: Férfiszivről c. dalát ajánlom a mai napra. Sajna jutubon nem találtam meg.
Helyette linkelem a Ha te tudnád, amit én c. nótát:)

2008. május 17., szombat

legyező

Zsúfolt hét van mögöttem. Zsúfolt és gyönyörű.

Az este megnéztem Carlo Goldoni: A legyező c. komédiát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában.
Rég szórakoztam ennyire jól, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Pár kép az előadásról: http://www.hamlet.ro/galeria.php?t=darab&id=778&page=0

2008. május 16., péntek

szerendipiti

Család. – mindennek az alapja, a nukleáris mag. Szeretet
Szerelmek – Ők teszik egésszé felet.És ők felezik el az egészet. Akiért a legkönnyebben halnál meg, akit a legkönnyebben ölnél meg. Szerelem
Szeretők – Kevesebb, mint a család, több mint barát, kevesebb funkció, több Szenvedély.
Ellenségek – érzelmileg talán közelebb állnak, mint a barátaink. A Gyűlölet intenzívebb mint a szeretet.
Barátok – hasonszőrűség, de akár minta. Bizonyos fokig a barátok viselkedését, reakcióit, véleményét másoljuk. Ellenkező esetben vita, elidegenedés, ellenségeskedés. A legjobb barátokból lesznek a legnagyszerűbb ellenségek. Fordítva is előfordulhat. Minden
Kollegák – többet vagyunk velük, mint a családdal, mégse érdekel munkaidőn kívül. Tisztelet
IsmerősökKözöny.


Vannak emberek, akik több kategóriába is sorolhatóak. Zé ilyen. Azt hiszem. Ha valaki megkérdezi ki ő nekem, egyszerűbb elmondani, ki volt nekem. Bár kétségkívül több ideig tart a felsorolás.
Érdekes végiggondolni a folyamatokat, az átalakulásokat. Hogyan lesz egyik pillanatról a másikra egy barátból ellenség-vetélytárs. Kollegából szerető. Szeretőből ismerős. Ismerősből barát. Barátból szerelem. Szerelemből család. Vajon van, ami több, mint a család?
Pénz. Hatalom. Azt hisszük, ez az út vezet a fentiek megszerzéséhez. Tévút. Látszat.
Mi határozza meg, hogy valami igazi vagy csak látszat? Mitől igazi egy család, egy szerelem, egy barát?

Zé összezavar. Megkavar. Mert igaznak érzem. Nem tudom, melyik az ő kategóriája. Talán nem is fontos. Csak ismerősöm ne legyen soha...

2008. május 14., szerda

férreértésneessék kezicsókolom

"Úgy érzem, majd szétrobbanok mindattól, amit a halál távlata és az élet megadhat. Úgy érzem, belehalok a magányba, a szerelembe, a kétségbeesésbe, a gyűlöletbe és mindabba, amit még tartogathat számomra az élet. Mintha csak minden élménytől egyre inkább felfúvódnék, akár egy léggömb, amelynek a fala túlfeszül. A legiszonyatosabb felfokozódásban megy végbe az irányváltás a semmi felé." E.M. Cioran

Jól megmondta a bácsi:) kötelező háziolvasmány: http://www.c3.hu/~gond/tartalom/20/cioran.html

Férreértésneessék kezicsókolom, nem vagyok kétségbezuhanva. Csak eccerűen fantasztikus szerintem.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy alma. Vagyis az alma. A félreértett alma. Kicsikorában emlős szeretett volna lenni, kamaszkorára már beérte volna egy hüllőnyi pozicióval is. Nem tudhatta, már mind le vannak zsírozva az állások. Megpróbált cukrászsüteményként elhelyezkedni, de félreértésből avokádóvá avanzsálták. :))) De a magját ültetve úgyis almafa csírázott.

2008. május 13., kedd

California soul

Nehezen indult be a nap. Reggel hét ágra sütött a nap, de sokáig hátat fordítottam neki. A napi gálya mostanában nagyon jó, szeretem csinálni.
Csodálatossá alakult a nap végül. Volt sok móka kacagás.
Tollasozás mindig felvidít. Köszi B.A. :* És kosaraztam is. subidubi. Vagyis dobigáltam a labdát, hol a kosárba, hol (inkább) melléje. De azért még jó volt :)
És végre megnéztem a székelylendet. Nem csalódtam, de nem estem hasra. Volt hogy nyerítettem, de volt hogy unatkoztam... Jó volt. Bevallom, szerintem egy idő után már túlzásba vitték a román szavak használatát. Bár való igaz, hogy sokukat sajnos olyan természetességgel használjuk, mint ahogy a sót szórjuk a zsíros kenyérre, de a székelyudvarhelyi (és gondolom máshol is) közönség talán nem értette a célzást sajna.
Színház után felhívott zé, jót beszélgettünk. Fantasztikus ember. S ha most olvasod, ne hidd el magad :PP Úgyismindentletagadok :)
Azt hiszem azon kevés emberek közé tartozik, aki nem csak meghallgat, hanem támogatja is az eszement ötleteimet :) És ez nem könnyű:D
Két napja Marlena Shaw: California soul c. dalat hallgatom. Egyszerűen nem tudok betelni vele.

2008. május 12., hétfő

találkoztunk

Az előbbi idézetet a osztályfőnökömnek írtam a ballagási képre...
Vajon mi vezérelt, mikor ezt írtam neki?
Talán üzentem a mostani énemnek, mert így csomó mindent értek. Elgondolkodtató.

10év telt el az érettségi óta. találkoztunk. isteni volt. újrabeülni az iskolapadba. Jó volt látni a többieket.










2008. május 11., vasárnap

miért miért miért (majd kifejtem)

"maradásom nincs sehol,
alattam üresség,
felettem üres ég,
se mennyország, se pokol,
réveteg álmokon
rémeket álmodom -"

2008. május 6., kedd

bükkösmakkos

de az elején kezdem a történetet...

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kirándulás:) Kedves Dodó barátom meghívott kirándulni Istenszékére május elsején. Naivan elfogadtam a meghívást, mert nem tudtam miről van szó. Eleve azt hittem, hogy egy hétvégi kis házba megyünk, és
kispolgári módon majálisozunk, azaz flekken, sör és mókakacagás.. Ehhez képest Istenszéke gyalog közelíthető meg, talán 15 km... Tyű meg is ijedtem, mikor kiderült. Életemben nem sokat gyalogoltam, talán összesen háromszor gyalogoltam fel a Madarasi Hargitára, de vért izzadtam minden alkalommal.. :)
Szerencsémre még volt egy budapesti lány, aki szintén idegenkedett a 15 kilométertől. Így találták ki a fiúk, hogy menjünk Bekecsbe, ami csupán 5 km, s nézzük meg a honvéd emléket. (szerk megjegyz.: "A Bekecs-tető keleti alján található egy tisztás, a Veszély mezeje, ahová érdemes egy kitérőt tenni, miután szomjunkat oltjuk a „Bökecs leve” nevű forrásból. A hagyomány szerint a fent említett mezőn tatárjáráskor védtelen gyerekeket, nőket és öregeket gyilkoltak le. Jelenleg a mezőn egy I. világháborús honvéd emlékoszlop áll.")

Vásárhelyről kb. 11 órakor indultunk el, Dodó tempójában azonban hamar meg lehet érkezni bárhová:)Tettünk egy kitérőt a Bözödi tóhoz. Utoljára 16 éves koromban jártam ott, így hát szerfölött meglepődtem, mennyire beépítették a tó környékét. Egyrészt ez jó, mert azt jelenti van pénz a vidéken, másrészt valamit elveszített a tó, valamit amit annyira szerettem benne. Más azonban nem változott. A táj még mindig csodás, a templom alázatosan enged a tó hullámainak. Remélem sokáig nem adja meg magát az ostromlásnak, és jelenlétével emlékeztet minket a múltra, és annak következményeire...

Szovátát elhagyva, Szakadát felé vettük az irányt, majd Bekecs felé elkanyarodva, néhány kilométer megtétele után gyalogosan folytattuk. Úgysincs térerő, akkor meg minek felkiáltással a telefonokat Csillával a kocsiban hagytuk..
Az erdő között kanyargó sártenger-út kis bizonytalanságot keltett bennem, de csak bizsergés szinten.
Gyönyörű az a vidék, léleksimogató. Nagyszerű időpontot választottunk a túrázáshoz. Hihetetlenül sokféle virág pompázott a réteken, tisztásokon: ibolya, kankalin, árvácska(=viola tricolor:), tőzike, boglárka, gyermekláncfű satöbbi. És ne felejtsem a bükkmakkot, azaz a bükkösmakkost :)


Dodó olyan energiával rohangált előttünk, fel a dombra, le a dombról, hogy nézni is fárasztó volt :) Többször is megállt felettünk a dombokon és infókat dobott, biztatott, hogy fenséges a kilátás, menjünk, mert érdemes...
"Bökecs levét" megkóstoltuk, isteni víz. Tiszta, hideg, frissítő. Segítségével tettük meg az utolsó métereket a tetőig (1080m).
Sajnos azt nem tudom, mennyi idő alatt értünk fel a tetőre, vagy egyáltalán hány kilométert gyalogoltunk. Ott azonban olyan látvány fogadott, hogy minden fáradságunkról megfeledkeztünk. ("Szemben velünk a Görgényi-havasok déli vonulatait csodálhatjuk: a Mező-havast (1777 m), a Cserepes-tetőt (1488 m), a Répás-tetőt (1252 m)." )

Felfelé menet, nem találtuk meg a honvéd emléket, ezért kisebb telefonálás után Dodó visszaemlékezett, hogy melyik tisztáson kell átvágni.
Mi Csillával úgy éreztük, nincs erőnk újabb dombokhoz, ezért a fiúk javaslatára, mi lányokul, kettesben elindultunk lefelé, vidáman csacsogva. Mentünk mentünk mendegéltünk, s eccercsak Csilla egy fekete dologra figyelt fel az úton. Meresztve szemünket, egy vaddisznót ismertünk fel. Ihaj csuhaj, megijedtünk. Visszamentünk 20 métert az úton, felkaptunk két botot a földről. Vártunk néhány percet, majd elindultunk, mert mi mást tehettünk volna. Közben kiokoskodtam, hogy emlékeimben a vaddisznók családostúl rohangásznak az erdőben, kis csíkos malacokkal :) Kis ijedelmet keltett bennem, hogy egy kiéhezett agglegény vagyis aggvaddisznyó makkról álmodik:) Katkanemmakk, öntöttem magamba kis bátorságot...
Csattogtattuk a botokat és remegve, de mendegéltünk lefelé. Felfelé jövet kiokosítottak a fiúk, hogy addig biztosan jó helyen megyünk, amíg a kék keresztet látjuk a fákon. Ismételten mondom, életemben nem túráztam... :D öööö városi lány vagyok :)
Noshát Csillával a kékkereszteket követtük. Pechünkre. Mert az nem az az út volt, amin feljöttünk, hanem egy sokkal sokkal hosszabb. Kb. úgy képzelem hogy egy ilyen utat: | ilyen formában tettünk meg: } :)))


Vaddisznózás után, az érzékeink kiélesedtek, már minden rezzenést felfogtak a radarjaink, ami persze -bennem legalábbis- még több félelmet szült. Aggódva figyeltem a napnyugtát. Ahogy fogyott a fény, úgy élénkült az erdőben az élet. Eleinte az őzek, nyuszik messzire elkerültek bennünket, de a távolságok, a sötétedés növekedésével, csökkentek. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha már az őzek sem félnek tőlünk, mi a szitu a medvékkel, farkasokkal...
Amit nem értettem, hogy a fiúk miért nem keresnek bennünket. Már rég utol kellett volna érniük.. A lövészárkok annyira nem köthették le őket...
Csilla bajtárssal egy idő után már vihogva mentünk, és időnként meg-megálltunk kiabálni egy hahóóóóóóó-t. Azt zárójelben jegyezném meg, mert hozzátartozik az igazsághoz, hogy rettegés foka nálam sokkal magasabb volt, mint Csillánál. Plusz nálam öncukkolás+düh is párosult. De persze nem akarok magyarázkodni.... :D Be voltam pánikolva s punktum.

Az úton felfelé egy házat láttunk, amit kutya őrzött. Aki picit is ismer, tudja milyen a kapcsolatom a kutyákkal... Hát még medveriogató kutyával. Felfelé el is sírtam magam, a pánik furcsa reakciókat vált ki az emberből...
Bajban társam, Csilla, képes volt felmászni velem a dombra, csakhogy a kutyákat kikerülhessem.

A sors iróniája, hogy a kutyákat elhagyva, megpillantottuk Dodóékat, felfelé száguldozni az autóval, vérbő szemmel. Ráadásul javasoltam Csillának, hogy kezdjünk vigyorogni,hogy ne lássák, hogy féltünk. A presztízs, az presztízs... :)
Örs kipattanva a kocsibol, nekiesett Csillának, de tkp teljesen érhető volt... Mi rossz úton kolbászoltunk, ők meg a helyes úton keresgéltek, kétszer megtették le és fel a távot, s mi pedig seholsenem voltunk...
Az viszont vicces volt, hogy ahogy megláttuk a fiúkat rögtön eldobtuk a kezeinkből a lelkitámaszt nyújtó botjainkat (mert egyébre úgyse tudtuk volna használni, max kalimpálásra...)

A kocsiban, útban Vásárhely felé, némaságba burkolóztunk. Azt hiszem a megnyugvás némasága még fájdalmasabb volt :) De tény s való, hogy még soha életemben nem esett olyan jól a szilvapálesz, mint akkor este.

Bárhogyan is, több tanúsággal szolgált ez a kis túra. Egyrészt megtudtam, hogy bükkmakk. Másrészt megtudtam, hogy szeretek túrázni. És amikor az emberlánya a világtetején széjjel néz egy cseppet, rögtön másképp néz a világra.

idézetek: http://rejtekhely.ro/modules.php?name=Gyopar&pa=showpage&pid=404

2008. május 5., hétfő

hmm





















jól megjártam. az előbbi bejegyzés folytatása elmaradt. :)
az öregség nem betegség, de attól még fáj :D
szóval ott maradtam el, hogy nyugodt Dorka tempóban megreggeliztünk. Csekkin, vám, útlevél. megvolt minden, ami csak kellett.
Elsők között mehettünk fel a repülőre. Dorka nagyon elemében volt.
Mikor megkezdtük a felszállást, én szépen nyugodtan kapaszkodtam a karfába... ehhez képest Dorka visongott, idézem: vúúú váóóóó, ráadásul mindezt annyira hangosan, hogy a fél utastér roppant jól szórakozott:D
Sajnálom hogy nem írtam még frissiben az élményekről. már csak képeket tudok tenni