Vattacukor

Annyira fantasztikus lányom van. Jó ezt eddig is tudtam. De tegnap nagyon lenyűgözött. És nem csak engem.
MPP kampány Kormorán koncert volt. Gondoltam egy nagyot, és kitaláltam, hogy elviszem, mert már elfelejtette mi is az a koncert. Először a gé káfféba tettünk egy kitérőt, ahol is a többiek már békésen söröztek. Izgatott szemmel rám nézett és megkérdezte: anya ez már a koncert? Szóval izgult rendesen. Elmagyaráztam neki a kocsmát. Nagyon élvezte. No, lehet ez genetikai dolog... :)
Csillogó szemmel jött-ment a kocsmában, valakit meg-megragadott a társaságból, s járkáltak lesfel. Kár, hogy a csillogószem csak gyerekkorra jellemző, felnőttként már szégyelünk odáig lenni valamiért, a lelkesedés is tabu. Az unott arckifejezés, ez az, amihez jólértünk. Meg a közöny, a nemtörődömség. A törődés legtöbbször sajna kimerül a rosszindulatú pletykálkodásban. Jó, tudom, az élet nem feketefehér.

A vattacukor. Az is külön téma. Mikor odáig eljutottunk, hogy vegyünk vattacukrot, vmi technikai probléma miatt, leállt a vattacukorgyártás. Dorka roppant elkeseredett. S egy idő után, sírt. Nem hisztisen, nem akaratosan. Bánatosan, nagy krokodilkönnyekkel. Mindenesetre nem azt váltotta ki belőlünk, hogy kurvakölökmármegintmitakar, hanem tényleg 3an négyfelé szaladtunk érte. És kapott vattacukrot végül. Heppiend :)

A koncert. Imádta. Ugrabugra, szökdöcskék, taps. (P. hol voltál lelkem, itt minden szégyen nélkül ugrabugrálhattál volna Dorkával...)

Amúgy béüzennék a palacsintasütőknek, hogy pfffffffffúúúúúúúúúúúújj.

Hazafelé szembe mentünk három hörrögő, marakodó, ugató fenevaddal, és nemféltünk. Még csak azért sem. Egymás szemébe néztünk míg elhaladtunk mellettük és utána kacagtunk magunkon.


Mindenesetre fantasztikus látni, ahogy a semmiből emberpalánta cseperedik.