Annyira jól esett a mai nap. Erre vágytam már hetek óta. Pitykével már többször terveztük, hogy kimegyünk. Kerekerdő, nap, szalonna, mókakacagás. Tavaly nyáron gyakran jártunk ki oda. Szinte soha se volt senki rajtunk kívül, és a csend, hát azt fantasztikus ott kint hallgatni. Így hát nagyon meglepődtünk, mikor láttuk, hogy 10 méterenként 4-5 ember sütkérezett. Kiderült, hogy valami cég összeröff volt. Volt ingyen miccs, kötélhúzás, zsákbaszökdecs meg minden. A párhónapostól a nyolcvanévesig, mindenki volt ott. A kötélhúzásuk elég vicces volt...
Le is fotóztuk sunyiban, nemtom illegális ez? :) Szóval az történt, hogy el kezdték huzigálni a kötelet, az meg fogta magát és középen elszakadt:) Viccesen szotyogtak az emberek jobbrabalra. Összebogozták a kötelet és újból kezdték huzigálni. Az újfent elszakadt. Bog. Húz. Szakad. BogHúzSzakad. És annyira ambiciózusak voltak, hogy háromszor szakadt el és zuhantak az emberkék szerteszéjjel a földre, amíg aztán az egyik csapat végre nyert... A főnökük büszke lehet rájuk mindenesetre. Nem adták fel, még a kékzöld hátsót is bevállalta mindenki a terv megvalósítása érdekében. Fizetésemeléstnekik:)
Pityke gyártott a mobiljával vmi fotókat rólunk, majd felteszem. Vagy nem :)
Na lenne egy kérdésem. Egy női testen, hol és mi a legszebb, legszekszisebb tetováció? Egyáltalán az-e? :) Kommentáljatok bé nyugodtan. Névvel névnélkül, de tényleg kíváncsi vagyok.
2008. május 31., szombat
2008. május 30., péntek
ejjhajjsejjhajj
Nem tudom miért, az idén teljesen elhatárolódtam a kampánytól. Négy éve lelkesen olvastam az újságokat, imádtam a botrányokat, és szidtuk, mint a bokrot a politikusokat.
Az előbbi teljesen szóhasználat abszolút nem helyénvaló. A postaládámat naponta többször kell ürítsem. Egyszerűen elkerülhetetlen a politika ebben a hónapban. Májusi politika aranyat ér. Négy éven keresztüli aranybányát egészen pontosan. Mindenesetre már-már átmegy röhejbe az a kínlódás, amivel a szavazatainkat próbálják megszerezni.
Szerencsére nincs vezetékes telefonom, mert akkor ott bájcseveghetnék robotbuntával vagy robotszásszal. Aztán házhoz is jöttek, mert megkérdezték, hogy számíthatnak-e a szavazatomra. Mondtam eddig azt hittem, igen, de gyorsan tépessenek el, mielőtt meggondolom magam. Hiszem, hogy az emberek nem a kampány hatása alatt szavaznak. Most valaki vagy empépé vagy eremdéesz szimpatizáns, de ha mégse egyikse, valahová mégis csak húz a szíve. Csak azért mert egyik v másik zenekart hívják, vagy csak azért, mert nagyobbtöbbszínesebb képeken vigyorognak rám óriásplakátokról, nem fogok rájuk szavazni.
Jelen pillanatban még nem tudom kire adom a voksom. Egyik oldal sem győzött meg, az elmúlt négy évre gondolok, nem kampányra. Ráadásul a listáikon vannak olyan emberek, akikről elképzelhetetlennek tartom, hogy ők döntsenek a város sorsáról. A ződeknél is pont úgy, mint a fent említetteknél.
Ha valaki tudja, mesélje el, hogyan jönnek létre ezek a listák, mert én csak szájenszfiksönben tudom elképzelni.
Régebb azt hittem, hogy az a jó, ha egyik pártból kerül ki a polgármester, s a másikból a tanács zöme, mert úgy nem annyira könnyű elhordani a várost. De sikeresen bebizonyították, hogy nálunk ez sem működhet. Egyikfelől egyszemélyes városvezetés, másikfelől beintenek középső ujjal a népnek, és jelzem nem ismerkedni akartak... bár ez egy hülyeköcsöggesztus volt. Miért nem veszik észre, hogy a gáncsoskodáson túli dolgokra vágyunk? Ha ezt a sok rossz energiát jó dolgokra fordították volna... ejjhajjsejjhajj itt lenne ám élet.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy egyikmásik nagymenő politikus nem fél a történelem erejétől? Biztosan jó lesz neki, ha ükunokáinknak majd azt tanítják, hogy ezmegaz eladta Erdélyt, kiszipolyozta, majd népét is eladta, áron alul?
Azt tudom, hogy én elmegyek szavazni. Mert ezt kutyakötelességemnek érzem. Aztán, hogy kifijaborjára pecsételek... az teljesen magánügy.
Az előbbi teljesen szóhasználat abszolút nem helyénvaló. A postaládámat naponta többször kell ürítsem. Egyszerűen elkerülhetetlen a politika ebben a hónapban. Májusi politika aranyat ér. Négy éven keresztüli aranybányát egészen pontosan. Mindenesetre már-már átmegy röhejbe az a kínlódás, amivel a szavazatainkat próbálják megszerezni.
Szerencsére nincs vezetékes telefonom, mert akkor ott bájcseveghetnék robotbuntával vagy robotszásszal. Aztán házhoz is jöttek, mert megkérdezték, hogy számíthatnak-e a szavazatomra. Mondtam eddig azt hittem, igen, de gyorsan tépessenek el, mielőtt meggondolom magam. Hiszem, hogy az emberek nem a kampány hatása alatt szavaznak. Most valaki vagy empépé vagy eremdéesz szimpatizáns, de ha mégse egyikse, valahová mégis csak húz a szíve. Csak azért mert egyik v másik zenekart hívják, vagy csak azért, mert nagyobbtöbbszínesebb képeken vigyorognak rám óriásplakátokról, nem fogok rájuk szavazni.
Jelen pillanatban még nem tudom kire adom a voksom. Egyik oldal sem győzött meg, az elmúlt négy évre gondolok, nem kampányra. Ráadásul a listáikon vannak olyan emberek, akikről elképzelhetetlennek tartom, hogy ők döntsenek a város sorsáról. A ződeknél is pont úgy, mint a fent említetteknél.
Ha valaki tudja, mesélje el, hogyan jönnek létre ezek a listák, mert én csak szájenszfiksönben tudom elképzelni.
Régebb azt hittem, hogy az a jó, ha egyik pártból kerül ki a polgármester, s a másikból a tanács zöme, mert úgy nem annyira könnyű elhordani a várost. De sikeresen bebizonyították, hogy nálunk ez sem működhet. Egyikfelől egyszemélyes városvezetés, másikfelől beintenek középső ujjal a népnek, és jelzem nem ismerkedni akartak... bár ez egy hülyeköcsöggesztus volt. Miért nem veszik észre, hogy a gáncsoskodáson túli dolgokra vágyunk? Ha ezt a sok rossz energiát jó dolgokra fordították volna... ejjhajjsejjhajj itt lenne ám élet.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy egyikmásik nagymenő politikus nem fél a történelem erejétől? Biztosan jó lesz neki, ha ükunokáinknak majd azt tanítják, hogy ezmegaz eladta Erdélyt, kiszipolyozta, majd népét is eladta, áron alul?
Azt tudom, hogy én elmegyek szavazni. Mert ezt kutyakötelességemnek érzem. Aztán, hogy kifijaborjára pecsételek... az teljesen magánügy.
2008. május 29., csütörtök
Vattacukor
Annyira fantasztikus lányom van. Jó ezt eddig is tudtam. De tegnap nagyon lenyűgözött. És nem csak engem.
MPP kampány Kormorán koncert volt. Gondoltam egy nagyot, és kitaláltam, hogy elviszem, mert már elfelejtette mi is az a koncert. Először a gé káfféba tettünk egy kitérőt, ahol is a többiek már békésen söröztek. Izgatott szemmel rám nézett és megkérdezte: anya ez már a koncert? Szóval izgult rendesen. Elmagyaráztam neki a kocsmát. Nagyon élvezte. No, lehet ez genetikai dolog... :)
Csillogó szemmel jött-ment a kocsmában, valakit meg-megragadott a társaságból, s járkáltak lesfel. Kár, hogy a csillogószem csak gyerekkorra jellemző, felnőttként már szégyelünk odáig lenni valamiért, a lelkesedés is tabu. Az unott arckifejezés, ez az, amihez jólértünk. Meg a közöny, a nemtörődömség. A törődés legtöbbször sajna kimerül a rosszindulatú pletykálkodásban. Jó, tudom, az élet nem feketefehér.
A vattacukor. Az is külön téma. Mikor odáig eljutottunk, hogy vegyünk vattacukrot, vmi technikai probléma miatt, leállt a vattacukorgyártás. Dorka roppant elkeseredett. S egy idő után, sírt. Nem hisztisen, nem akaratosan. Bánatosan, nagy krokodilkönnyekkel. Mindenesetre nem azt váltotta ki belőlünk, hogy kurvakölökmármegintmitakar, hanem tényleg 3an négyfelé szaladtunk érte. És kapott vattacukrot végül. Heppiend :)
A koncert. Imádta. Ugrabugra, szökdöcskék, taps. (P. hol voltál lelkem, itt minden szégyen nélkül ugrabugrálhattál volna Dorkával...)
Amúgy béüzennék a palacsintasütőknek, hogy pfffffffffúúúúúúúúúúúújj.
Hazafelé szembe mentünk három hörrögő, marakodó, ugató fenevaddal, és nemféltünk. Még csak azért sem. Egymás szemébe néztünk míg elhaladtunk mellettük és utána kacagtunk magunkon.
Mindenesetre fantasztikus látni, ahogy a semmiből emberpalánta cseperedik.
MPP kampány Kormorán koncert volt. Gondoltam egy nagyot, és kitaláltam, hogy elviszem, mert már elfelejtette mi is az a koncert. Először a gé káfféba tettünk egy kitérőt, ahol is a többiek már békésen söröztek. Izgatott szemmel rám nézett és megkérdezte: anya ez már a koncert? Szóval izgult rendesen. Elmagyaráztam neki a kocsmát. Nagyon élvezte. No, lehet ez genetikai dolog... :)
Csillogó szemmel jött-ment a kocsmában, valakit meg-megragadott a társaságból, s járkáltak lesfel. Kár, hogy a csillogószem csak gyerekkorra jellemző, felnőttként már szégyelünk odáig lenni valamiért, a lelkesedés is tabu. Az unott arckifejezés, ez az, amihez jólértünk. Meg a közöny, a nemtörődömség. A törődés legtöbbször sajna kimerül a rosszindulatú pletykálkodásban. Jó, tudom, az élet nem feketefehér.
A vattacukor. Az is külön téma. Mikor odáig eljutottunk, hogy vegyünk vattacukrot, vmi technikai probléma miatt, leállt a vattacukorgyártás. Dorka roppant elkeseredett. S egy idő után, sírt. Nem hisztisen, nem akaratosan. Bánatosan, nagy krokodilkönnyekkel. Mindenesetre nem azt váltotta ki belőlünk, hogy kurvakölökmármegintmitakar, hanem tényleg 3an négyfelé szaladtunk érte. És kapott vattacukrot végül. Heppiend :)
A koncert. Imádta. Ugrabugra, szökdöcskék, taps. (P. hol voltál lelkem, itt minden szégyen nélkül ugrabugrálhattál volna Dorkával...)
Amúgy béüzennék a palacsintasütőknek, hogy pfffffffffúúúúúúúúúúúújj.
Hazafelé szembe mentünk három hörrögő, marakodó, ugató fenevaddal, és nemféltünk. Még csak azért sem. Egymás szemébe néztünk míg elhaladtunk mellettük és utána kacagtunk magunkon.
Mindenesetre fantasztikus látni, ahogy a semmiből emberpalánta cseperedik.
2008. május 28., szerda
Megkezdődött az életem hátralévő része...
Soha nem értettem, hogy mások hol ismerkednek, barátkoznak.
Jó, régebb volt a suli. Középsuliban szerintem a szüneteknek egyéb célja nagyon nem is volt. Mi lányok istenien tudtunk vihogni, a fiúk pedig istenien tudtak kötekedni, csúfolkodni velünk. Szóval szép idők voltak... Azóta sok víz lefolyt a Küküllőn.
Na de hol kellene ismerkedni új emberekkel? Kocsmában a lilafelhőkön át mindenki szebb, viccesebb, okosabb, mi, saját magunk is, aztán hamar kiderül az igazság. Munkahelyen nem okos ötlet a kombinációzás, a flört vagesz, tovább kockázatos.. S egyébként is házinyúlra nem lövünk. Utcán pedig.... hát különben is, autóval járunk... a piroslámpánal szemezésen kívül nehéz egyebet elképzelni.Bár lehet nem egy elveszett ötlet kiírni az ablakba az emailcímünket: csajozniakarok@subidubi.hu/pasizniakarok@csiribiri.com, esetleg mindkettőt, hogy ne korlátozzuk magunkat. (valaki próbálja ki, s írja meg)
Szóval hol kéne szembemenni a láv-et-förszt-szájttal? De lépjünk át ezen az alvilági romantikán. Tegyük félre. Szőjjünk rá pókhálót.
Tételezzük fel, hogy az ismerkedés összejön... Ki kéne találni vmi monderndízájnos egyezményes jeleket, szavakat.
- Szia, Pityu vagyok. – s karikát formálna a hüvelyk és a mutatóujjával.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehet tudni, a fiú szingli, és nem akar egyebet csak dugni.
Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s lazán felemelné a középső ujját.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehetne tudni, hogy noha a fiú szingli, de a fiúkra hajt.
Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s eldúdolná jánosbácsiacsatában kezdetű örökzöldet.
- Szia, Éva vagyok. – s ebből tudni lehetne, hogy bármi előfordulhat, de főleg flörtöljünk.
Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s megpuszilná a kicsiujját.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehetne tudni, szerelemelsőlátásra, lagzidugásgyermek. (ez sorrend tetszésszerintváltoztatható, bár az egyik sorrendet már lelőtték a bibliában)
Ó, a lányok is visszaintegetnek, szóval semmi diszkrimináció. Mert simán elképzelhető, hogy Pityu hijába puszilgatja a kicsiujját, be is kaphatja, mert Éva csak Pityu haverját, Józsit akarja megismerni.
Na szóval variálni lehet, de a lényeg a koncentráció. Le a romantikával, a kibaszással és a miegymásokkal. Na jó. Az élet nem feketefehér.
Éljen a határozatlanság. Annak külön egyezményes jelet kell létrehozni: lehetbelőlemégvalami, várjnézzekmégkörül, nemittammégeleget, lehetmégrádfanyalodok címszó alatt lehetne jókat kalimpálni...
Szóval kedves Pityu, ha véletlenül találkoznánk vigyázz mit intesz bé :)
Jó, régebb volt a suli. Középsuliban szerintem a szüneteknek egyéb célja nagyon nem is volt. Mi lányok istenien tudtunk vihogni, a fiúk pedig istenien tudtak kötekedni, csúfolkodni velünk. Szóval szép idők voltak... Azóta sok víz lefolyt a Küküllőn.
Na de hol kellene ismerkedni új emberekkel? Kocsmában a lilafelhőkön át mindenki szebb, viccesebb, okosabb, mi, saját magunk is, aztán hamar kiderül az igazság. Munkahelyen nem okos ötlet a kombinációzás, a flört vagesz, tovább kockázatos.. S egyébként is házinyúlra nem lövünk. Utcán pedig.... hát különben is, autóval járunk... a piroslámpánal szemezésen kívül nehéz egyebet elképzelni.Bár lehet nem egy elveszett ötlet kiírni az ablakba az emailcímünket: csajozniakarok@subidubi.hu/pasizniakarok@csiribiri.com, esetleg mindkettőt, hogy ne korlátozzuk magunkat. (valaki próbálja ki, s írja meg)
Szóval hol kéne szembemenni a láv-et-förszt-szájttal? De lépjünk át ezen az alvilági romantikán. Tegyük félre. Szőjjünk rá pókhálót.
Tételezzük fel, hogy az ismerkedés összejön... Ki kéne találni vmi monderndízájnos egyezményes jeleket, szavakat.
- Szia, Pityu vagyok. – s karikát formálna a hüvelyk és a mutatóujjával.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehet tudni, a fiú szingli, és nem akar egyebet csak dugni.
Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s lazán felemelné a középső ujját.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehetne tudni, hogy noha a fiú szingli, de a fiúkra hajt.
Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s eldúdolná jánosbácsiacsatában kezdetű örökzöldet.
- Szia, Éva vagyok. – s ebből tudni lehetne, hogy bármi előfordulhat, de főleg flörtöljünk.
Vagy.
- Szia, Pityu vagyok. – s megpuszilná a kicsiujját.
- Szia, Éva vagyok. – s akkor már lehetne tudni, szerelemelsőlátásra, lagzidugásgyermek. (ez sorrend tetszésszerintváltoztatható, bár az egyik sorrendet már lelőtték a bibliában)
Ó, a lányok is visszaintegetnek, szóval semmi diszkrimináció. Mert simán elképzelhető, hogy Pityu hijába puszilgatja a kicsiujját, be is kaphatja, mert Éva csak Pityu haverját, Józsit akarja megismerni.
Na szóval variálni lehet, de a lényeg a koncentráció. Le a romantikával, a kibaszással és a miegymásokkal. Na jó. Az élet nem feketefehér.
Éljen a határozatlanság. Annak külön egyezményes jelet kell létrehozni: lehetbelőlemégvalami, várjnézzekmégkörül, nemittammégeleget, lehetmégrádfanyalodok címszó alatt lehetne jókat kalimpálni...
Szóval kedves Pityu, ha véletlenül találkoznánk vigyázz mit intesz bé :)
2008. május 27., kedd
mindenféle
Az éjjelt ébrentöltöttem. először forgolódással kínoztam magam, aztán a semmittevéssel, s még a discoveryt is próbáltam bámulni. Furcsa érzés volt. Azt hiszem tudatalatt bánt valami. najó, nem tudatalatt, de tényleg bánt. Vagyis meg vagyok bántva. Női mivoltom csorbát szenvedett. Hiába is palástolom.
S az egy dolog, hogy vki megbánt..., de hogy ugyanabba a hibába esni, kétszeris ... Ez már tőlem is sok:) A buta ember a saját, az okos ember mások kárán tanul... S ha én nem tanulok? Bár lehet nem tanulékonyság kérdése, hanem az optimizmusé. Igen. Ezt merem vállalni. Optimista vagyok. Tudom, hogy valahol ott van. Ami nekem kell. És igen, naivan hiszem, hogy meg is találom.
Bemásolom Hervay Gizella: Levél helyett című remekét, engem mindig megvigasztal.
"Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.
Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.
Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.
Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.
A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. E1 kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.
De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek."
S az egy dolog, hogy vki megbánt..., de hogy ugyanabba a hibába esni, kétszeris ... Ez már tőlem is sok:) A buta ember a saját, az okos ember mások kárán tanul... S ha én nem tanulok? Bár lehet nem tanulékonyság kérdése, hanem az optimizmusé. Igen. Ezt merem vállalni. Optimista vagyok. Tudom, hogy valahol ott van. Ami nekem kell. És igen, naivan hiszem, hogy meg is találom.
Bemásolom Hervay Gizella: Levél helyett című remekét, engem mindig megvigasztal.
"Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.
Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.
Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.
Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.
A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. E1 kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.
De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek."
2008. május 22., csütörtök
mesekályha
Ismered azt az érzést, mikor annyi mindent szeretnél egyszerre csinálni, és a végén semmit sem csinálsz? Kb. ez egy ilyen hét.
Nagy terveket szőttem erre a hétre, s mégsesemmi. Legalábbis egyelőre.
Tervbe volt véve az idei első kerekerdőzés. Olyan jó lenne. Enni. Napozni. Labdázni. Semmitsecsinálni.
A mai napra egy József Attila vers:
Nyár volt
Nyár volt,
De mindnyájan fáztunk,
Hát begyújtottunk a mesekályhákba,
Ott melegedett belém,
Hogy valahol, ahová elérünk,
Vár ránk a lány, aki mi vagyunk,
Vár rátok a legény, aki meg ti vagytok,
Biztosan és észrevétlenűl,
Mint hóborított földekben a tavasz
És előjön és megigéz,
Ha napszivünk kisüt szép homlokunkon.
Nagy terveket szőttem erre a hétre, s mégsesemmi. Legalábbis egyelőre.
Tervbe volt véve az idei első kerekerdőzés. Olyan jó lenne. Enni. Napozni. Labdázni. Semmitsecsinálni.
A mai napra egy József Attila vers:
Nyár volt
Nyár volt,
De mindnyájan fáztunk,
Hát begyújtottunk a mesekályhákba,
Ott melegedett belém,
Hogy valahol, ahová elérünk,
Vár ránk a lány, aki mi vagyunk,
Vár rátok a legény, aki meg ti vagytok,
Biztosan és észrevétlenűl,
Mint hóborított földekben a tavasz
És előjön és megigéz,
Ha napszivünk kisüt szép homlokunkon.
2008. május 18., vasárnap
Hol van az a krézi srác?
Tegnap Heaven Street Seven koncert volt az ifiházban, Diáknapok keretén belül.
Picit furcsa volt tizenévesek közé bekeveredni, bár szerintem naccerüen elvegyültem...
A koncert elment, igaz nem volt az a szejkei fíling, de hát mindig nem lehet ugyanolyan. Olyan érzésem volt, hogy lezavarják a számokat, gépiesen-unalmasan, saztán jöhet a móka. Koncert után alkalmam volt beszélgetni a zenekar néhány tagjával, teljesen vagány emberek. Semmi sztárkodás.
A buli jó volt, jólesett. Egydarabig legalábbis...
Herczku Ágnes - Nikola Parov: Férfiszivről c. dalát ajánlom a mai napra. Sajna jutubon nem találtam meg.
Helyette linkelem a Ha te tudnád, amit én c. nótát:)
Picit furcsa volt tizenévesek közé bekeveredni, bár szerintem naccerüen elvegyültem...
A koncert elment, igaz nem volt az a szejkei fíling, de hát mindig nem lehet ugyanolyan. Olyan érzésem volt, hogy lezavarják a számokat, gépiesen-unalmasan, saztán jöhet a móka. Koncert után alkalmam volt beszélgetni a zenekar néhány tagjával, teljesen vagány emberek. Semmi sztárkodás.
A buli jó volt, jólesett. Egydarabig legalábbis...
Herczku Ágnes - Nikola Parov: Férfiszivről c. dalát ajánlom a mai napra. Sajna jutubon nem találtam meg.
Helyette linkelem a Ha te tudnád, amit én c. nótát:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
