Hajlamos vagyok, hogy a saját drámáimat felnagyítva lássam, éljem át. Alanyi jogon, merthisz az enyémek. Sírok toporzékolok, sőt őrjöngök, ha úgy tetszik. Már-már azt hiszem vége a világnak készvége, a dráma monnyon le.
Azt hittem, én nem esek bele a tipikus csapdákba, azt hittem a sztereotípiák csak másokat csapnak be. Azt hittem jobb vagyok, mint sokanmások.
Hogy oadegirt idézzem horszdikk és nájtlájt.
Szouval az emberlánya elvan a saját drámájával, kesereg, hogy a qrvaéletbe minden bekutyaszar, síránkozik. És akkor megtudja, hogy egy nagyon kedves öregcimborája majdnem elvesztette a lábát egy örökletes betegség miatt, merthogy 3-4szer gyorsabban olvad a vére, mint az átlagembernek. Na akkor az emberlánya megszégyeli magát persze. Mi az ő saját különbejáratú tragédiája ehhez képest? Semmi. Bolhaszar.
De attól még a zistókját neki. Skáncs.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése