Cukor

Elromlott a tömbházban a felvonónk, így kénytelen voltam gyalog felrohanni a hatodikra. Csomag nélkül még nem is olyan nagy kunszt. Sehol sincs kiírva, hogy éppen hányadikon jársz, gondom ezzel nem is volt soha, ránéztem az ajtóra, és rögtön tudtam kik laknak ott, s ebből, hogy hányadikon is vagyok. Most pedig egy adott pillanatban, hirtelen azon kaptam magam, hogy fogalmam se volt hányadikra rohanok éppen. Az ajtókat lecserélték, névtábla nincs rajtuk. Megtorpantam, s pár másodpercig átfutott az agyamon, hogy többször kéne a szomszédokhoz járni. Sajna már kiment a divatból, Szia, elfogyott a cukor, kérek kölcsön egy pohárral... Teljesen más az élet a tömbházban, mint gyermekkoromban. Nem azt mondom, hogy feltétlenül az volt a jobb, de kétségkívül családiasabb volt. Na, de szerencsére a nonstopok világát éljük, bármikor lehet venni cukrot.