2009. július 2., csütörtök

sötétség

Szeretek hülyeségeken, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy talán mások által hülyeségeknek tartott dolgokról gondolkodni, eszmefuttatni. Egyik nap Dorka rajzolt valamit, és boldogan futott vele hozzám, ANYAAAA néééézd, ugye milyen szép? Speciel gyönyörűnek találtam a krikszkrakszokat. Ujjongtam. Ühüm, csodás, még rajzolj kicsike. Hajrá.
Aztán kezdtem gondolkodni. Hogy mi is tette őt boldoggá. Szerintem főként az, hogy volt akivel megossza az alkotását, örömét. Ha nincs kinek megmutatni, akkor már nem is olyan érdekes. Őszintén sajnálom a magányos embereket. Nem azokat, akik egyedül élnek. A társas magányban élőket. Szarügy. Állítólag egyre többen élnek így. Van, aki tudatosan vállalja, van aki a pénzhajsza közben észre sem veszi.
Huhh egyszer néhány éve rossz számlát fizettem ki, és nem volt áram a lakásban egy napnyit. Olyan jó volt net tv sminden nélkül egy napig. Kénytelenek voltunk beszélgetni egymással. Tél lévén már délután hattól egymás társaságára szorultunk. És annyira jó volt. Felemlegettük az átkost, amikor heti több nap nem volt áram, igaz akkor úgyis mindegy volt, mert tévé hiányában olvastunk vagy beszélgettünk. Ismerek egy szerelmes párt, akik heti egyszer számítógépmentes s tévémentes napot tartanak. Jópofa ötlet.

Volt egy Charlie dal. Tiniként nagy hatással volt rám.



Charlie : Egy magazin címlapján

A dátum és a helyszín nem számít ma már
Egy csodaautó várt rám a szálloda udvarán
Füstüveg minden ablak. A kényelem átölel
A falba rejtve bár van jéggel whiskyvel
És karnyújtásra tőlem ott ül az a lány
Akit messziről vagy százezerszer megcsodáltam már.

Õ a sztár egy magazin címlapján
Akit álomfény vesz körül
Õ a sztár. Neki minden sikerül
Mindennap mással van egyedül

Halvány mosoly az arcán, mintha mindig hordaná
Elbújna, mondta, de nem tud sehová
Felfelé megy a lépcsőn, míg az égig el nem ér
És csak azért irigyel engem, mert a zene az enyém
Egy karnyújtásra voltam, de nem jött közelebb
Tudom, hazudhatnék egy találkozásból szebb történetet...

Õ a sztár egy magazin címlapján
Akit álomfény vesz körül
Õ a sztár. Neki minden sikerül
Mindennap mással van egyedül

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése