találkoztunk

Az előbbi idézetet a osztályfőnökömnek írtam a ballagási képre...
Vajon mi vezérelt, mikor ezt írtam neki?
Talán üzentem a mostani énemnek, mert így csomó mindent értek. Elgondolkodtató.

10év telt el az érettségi óta. találkoztunk. isteni volt. újrabeülni az iskolapadba. Jó volt látni a többieket.

miért miért miért (majd kifejtem)

"maradásom nincs sehol,
alattam üresség,
felettem üres ég,
se mennyország, se pokol,
réveteg álmokon
rémeket álmodom -"

bükkösmakkos

de az elején kezdem a történetet...

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kirándulás:) Kedves Dodó barátom meghívott kirándulni Istenszékére május elsején. Naivan elfogadtam a meghívást, mert nem tudtam miről van szó. Eleve azt hittem, hogy egy hétvégi kis házba megyünk, és
kispolgári módon majálisozunk, azaz flekken, sör és mókakacagás.. Ehhez képest Istenszéke gyalog közelíthető meg, talán 15 km... Tyű meg is ijedtem, mikor kiderült. Életemben nem sokat gyalogoltam, talán összesen háromszor gyalogoltam fel a Madarasi Hargitára, de vért izzadtam minden alkalommal.. :)
Szerencsémre még volt egy budapesti lány, aki szintén idegenkedett a 15 kilométertől. Így találták ki a fiúk, hogy menjünk Bekecsbe, ami csupán 5 km, s nézzük meg a honvéd emléket. (szerk megjegyz.: "A Bekecs-tető keleti alján található egy tisztás, a Veszély mezeje, ahová érdemes egy kitérőt tenni, miután szomjunkat oltjuk a „Bökecs leve” nevű forrásból. A hagyomány szerint a fent említett mezőn tatárjáráskor védtelen gyerekeket, nőket és öregeket gyilkoltak le. Jelenleg a mezőn egy I. világháborús honvéd emlékoszlop áll.")

Vásárhelyről kb. 11 órakor indultunk el, Dodó tempójában azonban hamar meg lehet érkezni bárhová:)Tettünk egy kitérőt a Bözödi tóhoz. Utoljára 16 éves koromban jártam ott, így hát szerfölött meglepődtem, mennyire beépítették a tó környékét. Egyrészt ez jó, mert azt jelenti van pénz a vidéken, másrészt valamit elveszített a tó, valamit amit annyira szerettem benne. Más azonban nem változott. A táj még mindig csodás, a templom alázatosan enged a tó hullámainak. Remélem sokáig nem adja meg magát az ostromlásnak, és jelenlétével emlékeztet minket a múltra, és annak következményeire...

Szovátát elhagyva, Szakadát felé vettük az irányt, majd Bekecs felé elkanyarodva, néhány kilométer megtétele után gyalogosan folytattuk. Úgysincs térerő, akkor meg minek felkiáltással a telefonokat Csillával a kocsiban hagytuk..
Az erdő között kanyargó sártenger-út kis bizonytalanságot keltett bennem, de csak bizsergés szinten.
Gyönyörű az a vidék, léleksimogató. Nagyszerű időpontot választottunk a túrázáshoz. Hihetetlenül sokféle virág pompázott a réteken, tisztásokon: ibolya, kankalin, árvácska(=viola tricolor:), tőzike, boglárka, gyermekláncfű satöbbi. És ne felejtsem a bükkmakkot, azaz a bükkösmakkost :)


Dodó olyan energiával rohangált előttünk, fel a dombra, le a dombról, hogy nézni is fárasztó volt :) Többször is megállt felettünk a dombokon és infókat dobott, biztatott, hogy fenséges a kilátás, menjünk, mert érdemes...
"Bökecs levét" megkóstoltuk, isteni víz. Tiszta, hideg, frissítő. Segítségével tettük meg az utolsó métereket a tetőig (1080m).
Sajnos azt nem tudom, mennyi idő alatt értünk fel a tetőre, vagy egyáltalán hány kilométert gyalogoltunk. Ott azonban olyan látvány fogadott, hogy minden fáradságunkról megfeledkeztünk. ("Szemben velünk a Görgényi-havasok déli vonulatait csodálhatjuk: a Mező-havast (1777 m), a Cserepes-tetőt (1488 m), a Répás-tetőt (1252 m)." )

Felfelé menet, nem találtuk meg a honvéd emléket, ezért kisebb telefonálás után Dodó visszaemlékezett, hogy melyik tisztáson kell átvágni.
Mi Csillával úgy éreztük, nincs erőnk újabb dombokhoz, ezért a fiúk javaslatára, mi lányokul, kettesben elindultunk lefelé, vidáman csacsogva. Mentünk mentünk mendegéltünk, s eccercsak Csilla egy fekete dologra figyelt fel az úton. Meresztve szemünket, egy vaddisznót ismertünk fel. Ihaj csuhaj, megijedtünk. Visszamentünk 20 métert az úton, felkaptunk két botot a földről. Vártunk néhány percet, majd elindultunk, mert mi mást tehettünk volna. Közben kiokoskodtam, hogy emlékeimben a vaddisznók családostúl rohangásznak az erdőben, kis csíkos malacokkal :) Kis ijedelmet keltett bennem, hogy egy kiéhezett agglegény vagyis aggvaddisznyó makkról álmodik:) Katkanemmakk, öntöttem magamba kis bátorságot...
Csattogtattuk a botokat és remegve, de mendegéltünk lefelé. Felfelé jövet kiokosítottak a fiúk, hogy addig biztosan jó helyen megyünk, amíg a kék keresztet látjuk a fákon. Ismételten mondom, életemben nem túráztam... :D öööö városi lány vagyok :)
Noshát Csillával a kékkereszteket követtük. Pechünkre. Mert az nem az az út volt, amin feljöttünk, hanem egy sokkal sokkal hosszabb. Kb. úgy képzelem hogy egy ilyen utat: | ilyen formában tettünk meg: } :)))


Vaddisznózás után, az érzékeink kiélesedtek, már minden rezzenést felfogtak a radarjaink, ami persze -bennem legalábbis- még több félelmet szült. Aggódva figyeltem a napnyugtát. Ahogy fogyott a fény, úgy élénkült az erdőben az élet. Eleinte az őzek, nyuszik messzire elkerültek bennünket, de a távolságok, a sötétedés növekedésével, csökkentek. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha már az őzek sem félnek tőlünk, mi a szitu a medvékkel, farkasokkal...
Amit nem értettem, hogy a fiúk miért nem keresnek bennünket. Már rég utol kellett volna érniük.. A lövészárkok annyira nem köthették le őket...
Csilla bajtárssal egy idő után már vihogva mentünk, és időnként meg-megálltunk kiabálni egy hahóóóóóóó-t. Azt zárójelben jegyezném meg, mert hozzátartozik az igazsághoz, hogy rettegés foka nálam sokkal magasabb volt, mint Csillánál. Plusz nálam öncukkolás+düh is párosult. De persze nem akarok magyarázkodni.... :D Be voltam pánikolva s punktum.

Az úton felfelé egy házat láttunk, amit kutya őrzött. Aki picit is ismer, tudja milyen a kapcsolatom a kutyákkal... Hát még medveriogató kutyával. Felfelé el is sírtam magam, a pánik furcsa reakciókat vált ki az emberből...
Bajban társam, Csilla, képes volt felmászni velem a dombra, csakhogy a kutyákat kikerülhessem.

A sors iróniája, hogy a kutyákat elhagyva, megpillantottuk Dodóékat, felfelé száguldozni az autóval, vérbő szemmel. Ráadásul javasoltam Csillának, hogy kezdjünk vigyorogni,hogy ne lássák, hogy féltünk. A presztízs, az presztízs... :)
Örs kipattanva a kocsibol, nekiesett Csillának, de tkp teljesen érhető volt... Mi rossz úton kolbászoltunk, ők meg a helyes úton keresgéltek, kétszer megtették le és fel a távot, s mi pedig seholsenem voltunk...
Az viszont vicces volt, hogy ahogy megláttuk a fiúkat rögtön eldobtuk a kezeinkből a lelkitámaszt nyújtó botjainkat (mert egyébre úgyse tudtuk volna használni, max kalimpálásra...)

A kocsiban, útban Vásárhely felé, némaságba burkolóztunk. Azt hiszem a megnyugvás némasága még fájdalmasabb volt :) De tény s való, hogy még soha életemben nem esett olyan jól a szilvapálesz, mint akkor este.

Bárhogyan is, több tanúsággal szolgált ez a kis túra. Egyrészt megtudtam, hogy bükkmakk. Másrészt megtudtam, hogy szeretek túrázni. És amikor az emberlánya a világtetején széjjel néz egy cseppet, rögtön másképp néz a világra.

idézetek: http://rejtekhely.ro/modules.php?name=Gyopar&pa=showpage&pid=404

hmm

jól megjártam. az előbbi bejegyzés folytatása elmaradt. :)
az öregség nem betegség, de attól még fáj :D
szóval ott maradtam el, hogy nyugodt Dorka tempóban megreggeliztünk. Csekkin, vám, útlevél. megvolt minden, ami csak kellett.
Elsők között mehettünk fel a repülőre. Dorka nagyon elemében volt.
Mikor megkezdtük a felszállást, én szépen nyugodtan kapaszkodtam a karfába... ehhez képest Dorka visongott, idézem: vúúú váóóóó, ráadásul mindezt annyira hangosan, hogy a fél utastér roppant jól szórakozott:D
Sajnálom hogy nem írtam még frissiben az élményekről. már csak képeket tudok tenni

utazas megerkezes

A terv mar regota megvolt. Eljonni Rotterdamba Enikohoz. Sokan azt mondtak, hogy bator vagyok, hogy elindulok Dorkaval egy ekkora utra edeskettesben. Hmmm. Nem ereztem kulonosebben laracroftosabban magam egyszer sem:) Igaz nem kellett bunyozzak sehol.
Szoval az utazas. Este 7kor indultunk otthonrol Kereszturig. Apanal ellotyogtuk az idot este 10ig, mikoris indultunk Segesvarra, a 22:58as Dácsija jurónájt sebesvonat elérése érdekében :D Össze is jött nekünk szerencsésen, csak hogy a vonat vége helyett az elején ültünk fel. Na már most hatalmas mázlink volt, hogy egyáltalán szóltak, h dillók vagyunk, mert a vonat vége ment Pestre, az eleje pedig elkanyarodott szatmár felé:) Egy kedves kalauz bácsi átvette az egyik csomagom, és segített átcammogni a robogó vonaton. Megtaláltuk az ágyunkat, és hajnali 3-4ig békésen alukáltunk, aztán a kedves vámos bácsik felköltöttek. A szomszéd ágyban alvó hölgy két 6 éves kislánnyal utazott. Sajnos hiányzott az erkölcsi bizonyítványa(kázijer),és leszállították őket a vonatról. Nagyon rossz volt nezni:( De sajnos a torveny az torveny. Okosan visszaallitottam az oramat, es azt is bepotyogtem egyuttal hogy gmt+1, valamint az ebresztoorat bekapcsoltam hogy reggel hetkor pityegjen. A telefonom pedig tul okos. :D Kiderult hogy ket orat allitottam ezzel:)) Ujabb mazli, hogy a kalauz szolt, hogy Budapesten vagyunk, es nem all sokat a vonat, ugyhogy iparkodjunk leszallni. Csak hogy Dorka aludt, es teljesen csupa csupa pisi lett mindene. Nem mertem kezdeni oltoztetni, szerencsere odakint meleg volt. Gondoltam Kinga kocsijaban atoltoztetem es kesz. Igy is volt. :D Es a panikolasnak koszonhetoen, meg a cigi sem jutott eszembe, annyira le akartam szallni a vonatrol:)
Kinga nagyon aranyos volt, hogy kijott ertunk, nagyon jol esett. S raadasul pedig 15 perc alatt atertunk a keletibol a ferihegyre. Ugyhogy nyugodtan Dorka tempoban tudtunk reggelizni, es konnyeden elertuk a csekkint es a tobbit is. holnap folytatom:)

négyezernégyszáz

négy négy nulla nulla
vagyis egy szérijál, ami megőrjít. ha tehetném reggeltől estig tudnám nézni. már a negyedik szízön fut, de még mindig roppant izgalmas, sőt mondhatni, most kezd csak felpörögni az egész. relemélem nem kúrják el.